Multivitamin For All

Acerola

Természetben előfordulva az acerola
Az acerola vagy más néven barbadoszi cseresznye akár öt méter magasra is megnő, lombhullató fa, amely nagy mennyiségű, 1-2 cm átmérőjű, piros gyümölcsöt terem. A gyümölcsök puhák, lédúsak, kellemes zamatúak. A acerola fa vadon nő, de Közép-Amerikában, Dél-Amerika északi vidékein, Brazíliában és Jamaicában is termesztik. A gyümölcs értékét elsősorban az adja, hogy jelentős mennyiségben tartalmaz C-vitamint. Ez az érés során csökken, ezért a kereskedelmi forgalomba hozandó gyümölcsöt még zöld állapotában szüretelik le.

Tőzegáfonya

Természetben előfordulva a tőzegáfonya
A tőzegáfonya egy Észak-Amerikában őshonos növény gyümölcse. Sötétpiros bogyói egész télen át díszítenek. A tőzegáfonya azonos növénycsaládba tartozik a vörös áfonyával és a fekete áfonyával.
Az áfonyát jellegzetes illatáért, frissítő ízéért már sokkal előbb fogyasztották minthogy gondoltak volna jótékony hatására. Feltehetőleg 1621-ben a zarándokok hálaadó ünnepen fogyasztották először az áfonyát, de az áfonyaszósz csak a polgárháború után vált nemzeti tradícióvá. Ulysses S. Grant kapitány az áfonyaszószt a hálaadás fontos részének tartotta. A Petersburg elleni csata alatt, 1864-ben elrendelte, hogy az Unió csapatainak áfonyát adjanak. A katonák a számukra eddig ismeretlen gyümölcsöt megszerették és fogyasztása szokássá vált. A telepesek nem tudtak az áfonya magas C-vitamin tartalmáról, de az angliai tengerészek között népszerűvé vált, mert akik ezt fogyasztották azoknál nem alakult ki skorbut. A XXI. század kezdetétől a tőzegáfonya használata egyre inkább elterjedt, és az elmúlt években igen népszerűvé vált. Az áfonyák bogyóját nyersen, szárítva, lekvárként, lisztté őrölve és mártásként fogyasztják.

Grapefruit kivonat
A grapefruit (magyaros írásmód szerint grépfrút) vagy másnéven citrancs, a citrusfélék legfiatalabb tagja. A húsa rózsaszín és piros lehet. Természetben előfordulva magas a C-vitamin tartalma, illetve más vitaminokat, bioflavonoidokat tartalmaz. Íze savanykásan keserű. A kivonat a gyümölcs magjából és húsából készül.

C-Vitamin
A C-vitamin talán a legismertebb vitamin. A vízben oldódó vitaminok csoportjába sorolható cukorszármazék. A legtöbb állat szintetizálni tudja a saját vitaminszükségletét, ezzel szemben az embernek az étrendi forrásokra kell szorítkoznia. A C-vitamin csak igen kis mennyiségben fordul elő az állati eredetű tápanyagokban, a zöld növények, gyümölcsök fedezik a szükséglet döntő részét. Egyes növények különösen nagy mennyiséget tartalmaznak, például a csipkebogyó és egyes paprikafajok száraz súlyának 1-2 %-a C-vitamin. Tiszta állapotban mellékveséből Szent-Györgyi Albert izolálta elsőként 1928-ban, később 1931-ben citromléből és paradicsompaprikából. Ez volt az a felfedezés, melyet 1937-ben orvosi Nobel díjjal jutalmaztak.
Legfőbb természetes forrásai: a citrusfélék gyümölcsei, a bogyós termések, a zöld és leveles főzelékfélék, a paradicsom, a paprika.

E-vitamin
Zsíroldékony vegyület, amely a májban, a zsírszövetekben, a szívben, az izmokban, a vérben, a mellékvesékben és az agyalapi mirigyben raktározódik. Az E-vitamint a XX. század 20-30-as évei közt, a növényi olajok tanulmányozására irányuló kísérletek folytatása közben fedezték fel, majd izolálták, azonban csak a hetvenes években jöttek rá, hogy az ember számára létfontosságú anyagot fedeztek fel. Ellentétben a többi zsíroldékony vitaminnal, az E-vitamin, akárcsak a B-vitaminok vagy a C-vitamin, aránylag rövid ideig marad a szervezetben.
Legfőbb természetes forrásai: búzacsíra, szójabab, növényi olajok, brokkoli, kelbimbó, spenót, teljes gabonamagvak, tojás.

K2-vitamin
A K-vitamin a zsírban oldódó vitaminok közé tartozik. A K2-vitamin természetes formában elsősorban baktériumos erjesztéssel készülő élelmiszerekben, például az érett sajtokban található meg. Továbbá állati eredetű élelmiszerekben fordul elő, mint például libamáj, libacomb és csirkemáj. A K-vitamin részt vesz a normál véralvadásban és a normál csontozat fenntartásában.

D-vitamin
Zsírban oldódó vitaminok csoportjába sorolható. A D3-vitamin a máj által előállított dehidrokoleszterinből a bőrben napfény hatására képződik. A D-vitaminnak van egy jellegzetessége: kialakulásához a bőrünket érő napsugárzásra van szükség, az ultraibolya sugarak egyikének különösen megvan az a képessége, hogy a bőrön belüli szteroidokat D-vitaminná alakítsa. A vesék és a máj teszik teljessé az ultraibolya sugárzás pozitív hatását és adják meg a lehetőséget a D-vitamin számára, hogy kifejthesse tevékenységét és átalakulhasson aktív formájába. Sokan inkább hormonnak tekintik a D-vitamint, mint valóságos vitaminnak. Azon anyagok egyikének, melyet a belső elválasztású mirigyek állítanak elő.
A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához, a kalcium és a foszfor normál felszívódásához, hasznosulásához. (A foszfor részt vesz a normál csontozat fenntartásában.) Szerepet játszik a sejtosztódásban, hozzájárul az egészséges izomfunkció, csontozat, a normál fogazat fenntartásához, illetve az immunrendszer normál működéséhez.

Legfőbb természetes forrásai: halmájolaj, szardínia, hering, tonhal, lazac, tej és tejtermékek.

B2-vitamin
Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Hozzájárul a normál látás, a vörösvérsejtek, a bőr és a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához, az idegrendszer normál működéséhez. A B2-vitamin hozzájárul a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, és a normál vasanyagcseréhez, illetve a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

B6-vitamin
A B6-vitamin – más néven piridoxin – egy vegyületcsoport, amelynek tagjai rokon szerkezetűek és együtt hatnak. A XX. század harmincas éveinek végén öt egymástól független laboratóriumban lett izolálva. Vízoldékony vitamin, szervezetünk az anyagcsere során nem tárolja, az emésztés után 8 órán belül kiürül.
Hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához, az idegrendszer normál működéséhez, illetve a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez. Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, a normál fehérje- és glikogén-anyagcserében és a normál cisztein-anyagcserében. A B6-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a hormonális aktivitás szabályozásához, a normál vörösvérsejt-képződéshez és a normál homocisztein-anyagcseréhez. Legfőbb természetes forrásai: búzakorpa, búzacsíra, sörélesztő, mák, káposzta, tej, tojás, marhahús.

B12-vitamin
Hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez, a normál pszichológiai funkció fenntartásához, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, szerepet játszik a sejtosztódásban. A B12-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a normál vörösvérsejt-képződéshez és a normál homocisztein-anyagcseréhez.

B9-Vitamin
A B9-vitamin vagy más néven folsav vízben oldódó vegyület, amely valójában nem egyetlen, hanem több hasonló felépítésű és hatású pteridin-származék. A folsav felfedezéséhez dr. Lucy Wills anémiás embereken élesztővel végzett kísérletei vezettek az 1930-as években.
Legfőbb természetes forrásai: a leveles zöldségek (kelbimbó, brokkoli, saláta, paraj), fekete szemű bab, máj, élesztő, földimogyoró, dió.
 
B7-vitamin
Hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez, a normál pszichológiai funkció fenntartásához, a nyálkahártyák, a bőr és a haj normál állapotának fenntartásához. Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, illetve a makrotápanyagok normál anyagcseréjében.

A termék ide kattintva elérhető