Vitaminok
Natural Immune Control System Zrt.
Miért is mellettük döntöttünk?
Élőflórás
Mert a készítményeik, a vitaminjaik élőflórát tartalmaznak, melyek elsősorban a bélrendszerünkre van hatással. Tisztítják, és segítik a megfelelő felszívódásban.
GMP minősítés
A NICS termékek (Natural Immune Control System) méltán nyerték el az Érték és Minőség nagydíjat úgy a korábbi években, mint 2020-ban és 2021-ben is.
Kedves Vendégeink és Követőink!
Szeretnénk megismertetni benneteket a NICS egyedi élőflórás vitaminjaival. 2018-ban ismertük meg őket, hálásak vagyunk a cég dolgozóinak, akik a mai napig támogatnak segítenek bennünket a készítményeikkel. Szívből ajánljuk mindenkinek a készítményeket, hiszen többféle termék közül lehet választani, amelyek nem csak vitaminokból, hanem gyógynövényekből is állnak.

Személyes tapasztalatunk
Milyen hatásai voltak az elmúlt években?
•
Sokkal energikusabbá váltunk
az év bármely részében előfordulhat velünk, hogy lemerülnek erőforrásaink. Ahhoz, hogy lendületesen végezhessük teendőinket, elég egy kis segítség.
•
Ritkán betegszünk meg
személy szerint azóta gyógyszerekre sem volt szükségem.
•
Segítenek a gyorsabb felépülésben
a esetleg télen meg is talál minket egy vírus vagy baktérium, vagy gyulladás alakulna ki a szervezetünkben, a NICS vitaminjai segítettek.
Mit tartalmaznak?
Inulin és élőflóra
Az élőflórát olyan jótékony, élő mikroorganizmusok alkotják, melyek a tápcsatornában a savas közeget is túlélve segítik a bélflóra egészséges egyensúlyának fenntartását. Termékeink magas csíraszámban tartalmaznak több élőflórát és a szaporodásukat elősegítő Inulint.

A Probiotikum más néven élőflóra kifejezés görög eredetű, jelentése: az életért. A mai értelemben R. B. Parker alkalmazta először a probiotikum kifejezést 1974-ben, mint azokat az organizmusokat és anyagokat, amelyek a bélrendszer mikroba-egyensúlyáért felelősek. A probiotikumok jellemzői, hogy emberi eredetűek, nem kórokozók, ellenállnak a gyomorsav, az epe, valamint a nyál, a hasnyálmirigy és a bélnedvek emésztő enzimei hatásának. Az élelmiszerek szavatossági idejének tartalma alatt és a technológiai folyamatok során megőrzik ellenállóképességüket. Ezen kívül a probiotikumok képesek a nyálkahártyák sejtjeihez tapadni, a potenciális kórokozók ellen antimikrobás hatást fejtenek ki, csökkentik a kórokozó mikrobák megtapadását a nyálkahártya felszínén. A probiotikumok legnagyobb részben tejsavbaktériumok és bifidobaktériumok. A legismertebb probiotikus tejsavbaktérium-törzsek többsége a Lactobacillus, kisebb része a Streptococcus nemzetséghez tartozik.
Prebiotikumoknak nevezzük azokat a természetes tápanyagokat, amelyek jellemzően a probiotikumok kizárólagos tápanyagai, ezért elősegítik azok elszaporodását és túlsúlyba kerülését. A szájüregben, illetve a gyomor-bélcsatornában az emésztőenzimek nem bontják le a prebiotikumokat, így emésztetlenül juthatnak a vastagbélbe. A prebiotikumok diétás rostok, de vízben oldhatók, ezért a diétás rostok közül is a legkiválóbbak. Élelmi rost funkciójuk mellett igazi hasznosságuk abban rejlik, hogy a probiotikumok kizárólagos táplálékai. Mivel a vastagbélben már kevés az emészthető táplálék, vagyis ott relatív táplálékhiány van, az elfogyasztott prebiotikumok lehetőséget kínálnak a humánbarát bélbaktériumok elszaporodására.
Természetes állapotukban sok élelmiszerben előfordulnak, pl: csicsóka, cikóriagyökér, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, articsóka, teljes értékű gabonamagvak, búza, banán, len, spenót, káposztafélék, mangold, mustárfélék, bogyós gyümölcsök, hüvelyesek, tej és az érett sajtok többsége.
A prebiotikumok egyik fajtája az Inulinok, tulajdonképpen egy diétás rost, mely emésztetlenül jut el a vastagbélbe, fokozzák a probiotikumok szaporodását, túlsúlyba kerülésüket. Szerepük: emésztés, bélflóra egyensúlya
A szervezetünk legnagyobb felszínnel rendelkező, mintegy 7-9 méter hosszúságú bélrendszerünkön keresztül áll kapcsolatban a külvilággal. Így potenciális támadási helyként szolgál a kórokozók és a toxikus anyagok számára. A bélben normális körülmények között mintegy 200-400 baktériumtörzs található. A magzati életben a jótékony baktériumok 95-98%-ban vannak túlsúlyban. Az egészséges bélflóra védelmet biztosít számos kórokozóval szemben, biztosítja a bélnyálkahártya épségét és segíti a szervezet számára szükséges tápanyagok felszívódását. Számos, a szervezet számára nélkülözhetetlen vitamint termelnek. Ha az emésztőrendszer védelmi mechanizmusai gyengülnek, az többek között felszívódási folyamatok zavarát okozhatja.